Tombola

... pedig én nem is szeretek keseregni. Meg ideges fajta, pedig a nyugalmat kedvelem. Szorongós is, pedig boldog is vagyok. De valamiért ide mindig keseregni járok. Talán azért, mert az örömből - ami nekem jut - nem szívesen adok másnak, hiszen nekem is olyan fontos. Annyi öröm lenne még, amit meg szeretnék élni. Annyi minden.

Most arról kesergek egy kicsit, hogy nehéz temetni a holtat. Mint valami hospice alapítvány, végigasszisztáltam a haldoklását, és most már elfogadtam, hogy itt a vége. Most már csak a végét várom. Akarok majd írni egy cikket róla: Requiem egy vállalatért. Nem tudok kik fogják majd megjeleníteni és hol, mert (s)írás közben a lelkem egy darabja is odavész majd.

Valamiért azt érzem, hogy kicsi lettem. Ez most nagyon belülről jön, és nem tudom hogy hogy tegyek meg dolgokat, hogy másokat ne bántsak vele. Nem tudom miért nem születtem önzőnek. A bizalomért élek, mert a mennybe visz. Mindig a mennybe visz. Tulajdonképpen kétségbe vagyok esve, de ezt nem merem elmondani senkinek - magamnak sem. Már csak túlélni akarok, élni holnap - holnapután is, és csak magunkkal törődni.

De élni kell...

Alapvetően az emberi aljasság az ami fáj. Az, hogy állatokká válnak azok, akikbe a bizalmadat tetted, és tetted, mert úgy szeretted volna alakítani, hogy nekik is jó legyen. De megsértődnek és csak az egojukkal törődnek. Szar nekik.

Szóval olyan. Most is bajom van. Van bajom bőven. Kurvára kéne egy klón... Meg egy új agy. Meg kevesebb károgás és siránkozás. Meg kevesebb vádaskodás. Meg több alternatíva, csodatétel, kézrátételesgyógyítás. Meg hegedűszó, gyertyafény, töménytelen alkohol, kesergős ivászat. Mert itt már normálisan szomorú sem lehet az ember. Egy híres mondás alapján - de kicsit fordítva: Örökké nem süthet.

Most valahogy így érzem magam. A veszteség jön, a veszteség lát, és visz amit csak tud. Bizalommal talán ki lehet tartani, de mivan, ha nincs bizalom. Mi van ha már önmagam előtt is eljátszottam a bizalmat? Hogyan kell a démontól szabadulni? Ezt majd valami TA-s, vagy EMK-s elmondhatná egyszer. Hogyan kell nemet mondani rá, és nem foglalkozni vele, vagy egyáltalán felismerni?

Úgy kell csinálni, hogy amikor felvetődik egy probléma, akkor megszületik a megoldás a fejemben, és automatikusan az ellenkezőjét csinálni? Mennyire okos a démon, nem fogja már alapállításként az ellenkezőjét mondani, hogy fordítva gondolkozva cselekedjek? Vagy már ez is a démon?

Tisztelt Bíróság!

Azért vagyok itt ma az emberiség bírósága előtt, hogy vádbeszédet mondjak egy kormány, egy ország lakói, a kormányt és az ország lakóit kiszolgáló média és saját magam fölött. Vádbeszéd, mert már nem tudom magamban tartani az elkeseredettségemet, a kilátástalanságot, a tökéletes egyet-nem-értést, amit napról-napra érzek, érzünk mi, mi mindannyian.

Vádolom politikai vezetőinket azzal, hogy a józan ész, a logika és a tapasztalatok ellen cselekszenek, önös érdekeik által vezetve nem tesznek semmit azért, hogy élhessünk. Vádolom az ország lakóit, mert eltűrik ezt, mert egymás mellett élve nem foglalkoznak egymással. Vádolom a médiát, mert stratégikusan pusztítja azt a maradék intelligenciát amivel még rendelkezünk. Vádolom magam, mert ezen a beszéden kívül nem tettem semmi mást, hanem támogattam ezeket. Eddig.

386 elsőfokú, 710 000 másodfokú, 10 000 000 harmadfokú, és 1 negyedfokú vádlottról beszélek. 386 parlamenti képviselő, 710 000 dolgozó a közszférában, 10 000 000 állampolgár, a megszámlálhatatlan média, és én. Mi mindannyian tehetünk arról, ahol tartunk.

Háromszáznyolcvanhat embert vádolok elsőfokon. Az ő feladatuk lenne az iránymutatás, a döntés, a stratégiánk és a tevékenységünk összehangolása - nekik kellene a szellemet tartani bennünk, nekik kellene jövőképet adni nekünk állampolgároknak. Az ő feladatuk lenne a saját, párt, és egyéb érdekek figyelmen kívül hagyása a munkájuk során. Az ő feladatuk lenne a józan ész, az értelem, a könyörületesség mentén tevékenykedni, és nem elkövetni egyet sem a főbűnök közül. E helyett kevélységből kormányoznak, fösvénységből döntenek, bujaságból gondolkoznak, irigyek mindenki másra, torkosságuk nem ismer határokat, haragszanak a tízmillió harmadfokú vádlottra, és restek jót tenni. Minden amit tesznek, ellenkezik azzal, amit tenniük kellene. A politika métely, betegség, egy veszélyes kór, és általuk terjed Magyarországon. Vádolom őket.

Az ő utasításaiknak megfelelően jár el a hétszáztízezer másodfokú vádlott, és vádolom őket, mert kiszolgálják őket. Vádolom őket, mert nem lélekből dolgoznak, vádolom őket, mert mert értük és önnmagukért, és nem értünk léteznek - dolgoznak. Vádolom őket, mert elfogadják az elfogadhatatlant, mert igazzá teszik az igazságtalanságot, mert használhatatlanná teszik a használhatót, mert kiskirályokként ülnek pünkösdi birodalmuk trónján. Vádolom őket, mert bűnrészesek a hét főbűnben és mert nem tesznek ellene semmit. Vádolom őket.

Vádolom magunkat is, állampolgárokat. Égbekiállító bűnöket hagyunk szó nélkül: hagyjuk, hogy testvérünk vére földre hulljon; panasz és tett nélkül hagyjuk a 386 bűneit; meg sem halljuk a 710 000 által elnyomott nép sóhaját; a jövevények az özvegyek és az árvák jajszavát, és igazságtalanok vagyunk másokkal szemben. Vádlom magunkat, hogy nem tudunk összeállni EGY nemzetté, EGY akarattá, és  hagyjuk, hogy mutyistává legyen az ország. Azért teszünk szívességet, hogy visszakérhessük, hogy lekötelezzük a másikat, és közben belül - legbelül - elsorvadt érzelmi posványban és ürességben töltjük hétköznapjainkat embertársainkkal, de mégis magányosan. Vádolom magunkat.

Vádolom a médiát, mert tudattalan és érzelemmentes információval zsarolják az embereket. A látók közül is sokan sikket csinálnak az igazságból, és csak mint aranyat szórják a világban, óvatosan, jól megválasztva. Vádolom a médiát, mert teret engednek a lealacsonyító, megalázó - lenéző, önmagában is megtévesztő, gyilkos reklámnak, hogy megengedik, sőt, követelik az emberektől a butaságot. Vádolom őket, mert kiforgatott igazsággal és nyomorral, vérrel, bűnökkel és halállal kufárkodnak. Vádolom őket.

Vádolom magamat, mert eddig csendben voltam. Vádolom magamat, mert egyedül túl kevés, gyáva és hibás vagyok. Vádolom magamat, mert eddig féltem ezt elmondani. De most mégis megtettem, és Churchill szavaival zárom a VÁDBESZÉD-et:

"Így aztán egy különös paradoxont valósítanak meg: biztosak abban, hogy semmiben sem biztosak, elhatározták, hogy nem határoznak el semmit, engedékenyek hajthatatlanságukban, hajthatatlanok engedékenységükben, eltökéltek bizonytalanságukban, és erőteljesek tehetetlenségükben."

Döntsenek.

A napokban egyre több vitát folytattam arról, hogy milyen szemét dolog ez a házépítés, építkezés. Mindenki el van szörnyedve, hogy mennyi sok gond, meg probléma, meg szervezés meg nehézség. Persze. Az. De az alapátbaszásra miért nem figyelünk oda? FIZETSZ A FÖLDÉRT!!!

Nem megyek bele alapdolgokba, meg politikai dogmákba, meg ilyenekbe (azé' a főd, aki megműveli), mert nem ez a megközelítésem. Miért is fizetsz TE egy önkormányzatnak telekért? Azért mert valakik úgy döntöttek, hogy innentől az a föld-darab az X vagy Y önkormányzat tulajdona? Ki adta nekik? Egyáltalán kié volt? Ki mondott le róla, és mennyiért?

Vagy mit nyújt az önkormányzat ezért a pénzért? Legtöbbször semmit, máskor meg azt mondják, hogy tettek oda utat. Vagy fognak odatenni, ami általában nagyon sokára következik be. Meg közművesítettek. MIT? Ha elmegyek egy ilyen közműves telek miatt az ELMŰ-höz, és szeretnék szerződni, bekötési díj, pókos nyolcas, sallala, áfa, béfa stb.. Megkérdeztem: Ez egy közműves telek, miért van ez? Válasz: Mert a közmű a telek határig terjed, az ingatlanra külön díjak vonatkoznak. Újabb kérdés: és ha egy olyan telekhez jutok hozzá, ami még nincs közművesítve, oda a cuccok az mennyi? Válasz: 20 000 Ft és 100 000 Ft között változik az ára...

Megkérdeztem az összesnél (víz, gáz, stb): kb. ennyi mindenhol. Tehát közművek: max 500-600 eFt. ÚT! Kiszámoltam (http://utepites.extra.hu) 40 m hosszú utca, 4 méter szélességben kb. 1 MFt-ból kihozható, amin minimum 4-en fogtok osztozni.

De tegyünk rá pénzt jobban, mert - tételezzük fel - minden egyes weboldalon, csak a felét mondták. Tehát közmű + út= 2 MFt. Ezzel szemben áll a minimum 7 Mft-os telek díj, és utána ráadásul még beleugatnak, milyen házat akarok oda építeni.

Mit ad még az önkormányzat a maradék 5 MFt-ért??? Egy körzeti megbízottat, akit a helyi orkok röhögve elkergetnek? Óvodát, bölcsödét, iskolát, ami után fizetek, és még pénzt is kapnak az államtól a gyerekeim után? TÖMEGKÖZLEKEDÉST? Mit adnak ezért a kurva sok pénzért?

Megmondom neked: egy rakás töketlen faszt, akit te tartassz el, ha fizetsz a földért.

Mára. ez egy ilyen nap lesz:

Eléggé dárkszájd fílingje lesz ennek. Mert ez valójában saját magammal szembeni elégedetlenségem kivetítése. Igen. Elsősorban magamra vagyok dühös. Hogy nem vagyok varázsló, és nem tudok teremteni, vagy nem tudok minden kívánságot teljesíteni. Hogy határaim, és korlátaim vannak. Hogy nem vagyok mindenható. Hogy be nem teljesíthető ígéreteket teszek. Miért teszem ezt?

Dühös vagyok még sok más - talán értelmetlen - szar miatt is. Nemcsak a düh miatt, hanem esetleg a téma miatt értelmetlen. Itt van a politika. Tétlen semmittevés és szartologatás az egész. Az egyik próbálkozik, a másik lehúzza, majd köpködik egymást. Nincs alternatíva és ez dühítő. Azaz lehetne, de én speciel fáradt vagyok tenni érte. Még ötlet is lenne, és sokan támogatnák. De ezt sem lehet értékvesztés nélkül csinálni.

Dühös vagyok az emberekre, hogy saját kalickáikba zárkóznak, hogy extrémitás az emberi kapcsolat, hogy úgy járnak-kélnek-vezetnek a városban, mintha nem a rendszer részeként - elemeként, sőt, tagjaként tennék ezt. Emberek, hova lett az ősi bolyszellem? Vagy van valami fura fizikai-biológiai-kémiai szabály, amely meggátolja bizony sejtek mennyiségének az egyhelyen tartózkodási lehetőségét, és onnantól taszítjuk egymást? Nem hiszem. Elzárkózunk egymás elől.

Dühös vagyok a környezettudatlanságra, és hogy mennyien mennyire csukott szemmel járkálunk. Dühös vagyok a reklámokra, mert a tudatos megtévesztés és lenézés eszközeivé lettek. Dühös vagyok a tévékre, mert tudattalan műsorokat sugároznak fülbe, szájba, és valótlan értékeket tüntetnek fel értékesnek - hazudnak.

Dühös vagyok a vérszívókra, akik rajtam élősködnek. Akik az én véremet szívják, és lebénítanak. Rájuk vagyok a legdühösebb.

Szerintem eléggé sok mindent be lehet skatulyázni kategóriákba, így embereket. Ezeket mondjuk már sztereotípának hívjuk. Ezeket utáljuk. Azt mondjuk: NEMJÓ! Pedig szerintem egyszerűsíti az életet... Miről beszélek? Mondjuk legyen a helyszín a házunk, ahol lakom. Tele van olyan emberekkel, akik bármikor szembe jöhetnek velünk az utcán, vagy éppen a TI házaitokban, vagy a környékén laknak.

Itt van például a ház takarítófelelőse. Szerintem a 80-as éveke eleje óta csalódik az újabb rendszerekben, divatokban; ezért tiltakozásul úgy öltözködik, mint a Linda filmek egyik szereplője. Amolyan nagyszemüveges (SZTK szódásüveg), kötött kuglisapka bogyóval a tetején, piros kabát. Valószínűleg elvált, vagy özvegy; esetleg súlyosan beteg férje van. De haragban áll a világgal. Gyerekei nem nagyon lehetnek, vagy ha mégis, akkor ők már "normálisak" lehetnek a társadalmi konveciók szerint (bocs Lord Soth :-)).

Összeszedte - vagy hozzácsapódtak - a környék GYP-sei. Azok, akiknek valami apróbb szellemi, vagy IQ-beli hiányosságai vannak, és kisegítenek ebben - abban. Olyan típusú emberek, akiket az ember csak egy Marilyn Manson, vagy Depeche Mode klippekben lát.

Mellette ott van a környéken (háztömbön belül) 3 bolt és egy kocsma... Igen. Ez a hetedik kerület. Szóval ott gyülekeznek a kezdő, haladó és profi alkoholisták. Akiket a rendszer magukra hagyott, mert nem találták meg a helyüket benne. A profi - aki már beletörődött a rendszer általi magányba, és rájött, hogy ezt elbaszta - reggel kezd már 2-3 patronnal. Csendes magányukban vannak már csak, mert őket már senki sem hallgatja meg. Egymást sem hallgatják meg, csak részegen. Mata részegen.

A haladók éppencsak kezdenek rájönni a rendszerbeni magányosságukra, de még nem tudjuk, hogy elbaszták. A rendszer a hibás, azt szidják egymás között, mert még beszélgetnek - de már unják a sok bajt; különben is, övék a legnagyobb baj. Már majdnem ugyanannyit isznak, mint a profik, de néha még van munkájuk, olyankor az a rendszer, és azt szidják. Ők megtesznek mindent, de még szar amit csinálnak, meg keveset kapnak. Talán még van feleségük, vagy párjuk... Ha azok is isznak, egymás a rendszer, és azt kell szidni, ha meg nem, akkor is. Nem tudják, hogy ők a hibásak és az alkohol.

Ellenben a kezdőket nem értem. Még látnak, látják a haladókat és a profikat, de olyanok, mint a gyerekek - apura akarnak hasonlítani. Tudják, mi lesz a sorsuk, tudják, hova vezet az út. És mégis. Mégis mennek, mintha Mao hajtaná őket. Isznak és felzárkónak a tapasztaltabb egyedek mellé.

Vagy (az alkohol mámorából kilépve) a másik tipikus alak: a házmesternő. Tuti, hogy az ilyen jelentette fel a lakókat az ÁVH-nál, vagy valami 3/3-as volt. Les, les, közbeavatkozik, les, rémhírterjeszt, a hatalom (közös képviselő) ágyasa - persze képletesen, mert olyan dagadt és vén, hogy járni is alig tud, de inkább a súlya miatt. Mindenről jobban tud - Bödőcs Tibor szerint a szerver: gyűjti és terjeszti az információkat, miután műveleteket végezve megváltoztatja azt. A szabályt szó szerint betartja, persze vannak, akikre kevésbé vonatkozik - slurp. És kivételekkel, meg előjogokkal rendelkezik.

Szóval ennyit a sztereotípiákról. Nem kötelező hinni benne, de igenis léteznek, és azonosításukkal kezelhetővé válnak a kapcsolatok jelentős része. Szerintem.

... Átsöpör, felkavar, megráz, fáj a veszteség. Mert valami elveszett. Csak a hiányát érzem egyenlőre, még nem tudom mi az. De valami megváltozott. Én nem akartam, csak jött. Jött, látott, bemutatott és győzött. Esélyem, lehetőségem sem volt tenni ellene. Megrázó az egész. Már egyszer éreztem így, és annak tudom mi lett a vége. Szabad vagyok.

Teljesen nem idevágó téma. Egyszerűen nem értem. Nem értem azt, hogy miért kell versenyhelyzetet generálni - mesterségesen. Ez valami különös hepp lehet nálunk embereknél. Mire gondolok? A pinára, no de azon kívül: német - japán autó, windows - linux - mac és még sorolhatnám.

Rendszeresen olvasok egy-két blogot, és ha valami MAC szagú dolog van valahol, az már tűzifa, indul a flame. Az a szemét windóóóz, meg a tetü apple, szaraegész stb... Miért kell bizonygatni, hogy ez, vagy az jobb. És ha már nem bizonygatunk, egyszerűen lehülyézzük a többieket.

Emberek... Én ezt nem értem. Az nem lehet, hogy én ezt használom, Te meg azt. Én is jól érzem magam, és Te is. Ahogy egy nagyon kedves barátom mondta: Legyen neked olyan, amilyet szeretnél az életedben.

... de tényleg csak egy kicsit, mert mennem kell. Hehehe... nem mondom meg, min röhögök. Megjártam mennyet és poklot is, de majd mesélek. Meg itten van már a videó a kicsiSári-ról, mert még mindig nem tudjuk, fiju lészen é, vagy jány. Analitikus kihívás: vendégem vagy egy ebédre, ha megmondod a video alapján, hogy fiú-e, vagy lány.

Mindenkinek melegen ajánlom. Nem úgy melegen :-)

Nem tudom mi az orvosság. Teljesen máshogy látom ugyanazokat a helyzetek, mint mondjuk 1 héttel ez előtt. Ha zenében kellene kifejteni valahogy, akkor a múlt heti hangulatomat mondjuk Marilyn Manson-hoz tudnám hasonlítani. A mostanit meg Tarja Turunnen új zenéjéhez. Aki még nem hallotta nosza szedje össze tőlem kölcsönkérés formájában.

Szóval más lett a világ, amolyan gyűrűkurásan. Bár tudnám, mi történt. Nem hiszem, hogy tudatos lett volna a dolog, mondjuk egyszercsak azzá vált. Talán Kistarcsán egy esti cigi közben jöttem rá, hogy baromság enni magamat ezen az egészen. Az én életem, hinni akarom, hogy az történik meg benne, amit én is szeretnék. Akkor meg nem kéne a félelmeimet kivetíteni ennyire durván.

Ennyi. Mostantól máshogy lesz köztem és köztem :-).

Bújom az oldalakat. Lord Soth, Diavolo blogja, néha egy sandítás a tombolára - hátha van egy új komment: de nincs, subba - kiszel tündéhez nincs kedvem, erpblog - cw: új hozzászólás - átvették e a cikkem, index - érdektelen hírek, webisztán, bigyóblog egyazon epöl mánia, és végül kmk. Zombikat ölök, nőkkel pofozkodom, játszok a direkt szopatós játékkal is, és semmi... Talán felejteni próbálok.

Miért olyan sötét a jelen, ha olyan fényes a jövő??? Miért kell rettegni a holnaptól, ha olyan szép már az egy hónap múlva? Miért kell nem létező dolgokat reálisnak mondani - gondolni - érezni? MONDANI! Hazudni. Miért kell hazudni? Áhhh... azért ez erős. Hinni azt is, hogy meg tudjuk oldani a megoldhatatlant, az hazugság? Őszintén hinni? Mert én őszintén hiszem, hogy képes vagyok rá.

Ma nincs jó hangulatom, sőt rossz a kedvem. Egy csomó mindent szeretnék csinálni, hogy a holnap majd jobb legyen, és igyekszem nem foglalkozni a nehézségekkel - csak akkor, ha itt van az ideje. Ennek ellenére nehéz. Olyan világfájdalom jellegű a dolog.

Van egy vállalkozásom, ami eléggé sok időt és energiát elvesz, de ez a jövőm, errel kell fókuszálnom. E mellett indul egy másik, amibe viszont majd egy kis munkát is kell tenni, és egyelőre nem tudom, hogy hogyan fogom kezelni. Indul egy harmadik is, amibe pénzt kell tenni, de az egyik társ viccének köszönhetően igazán nehézzé vált. Adott egy negyedik, aminek a sorsát le kellene zárni, de még nem lehetséges, viszont változtatni kell valahogy rajta. El kellene mennem édesanyámékhoz is, hogy a postai átirányításokat megoldjam, de ez is csak idő per pillanat, és nem sok kedvem van hozzá.

El kellene kezdeni gyerekneveléses könyveket venni, hogy felkészülten tudjam várni fiam / lányom születését, hogy ne kövessek el egy csomó hibát, amit el lehet követni. Foglalkoznom kellene a keresztfiammal is, mert ő nem tehet a családjában bekövetkezett hüjeségekről, és azt gondolom keresztapának lenni is felelősség.

Ezek szerint a felelősséggel van bajom. Talán túl sok? Vagy a feladat sok? Néha olyan jó lenne, egy kis magány, amikor nem kell 40-50 emberről gondoskodni. Olyan jó lenne néha a csend, amikor azt csinálom amit akarok, és akkor amikor akarom, és úgy ahogy akarom. Ezért kezdtem vállalkozni... De akkor meg miért nem megy? Olyan jó lenne egy kis csend és béke...

A videót Hogyi kommentelte a cukisag.blog.hu oldalon. ATOM!!!

Az előző kis videóhoz kapcsolódóan ugyanez kifordítva. A gyermek kívülről, Timim pocijában:

Most nincs kedvem okos címhez. Sem tartalom senem. Egyszerűen elkezdek valamit, oszt lesz belőle cikk. Több dolgon jár az agyam egyébként. Próbálom magamat valahogy pozícionálni a világban. Egyik oldalról akár jól is érezhetném magam, egy sikeres céget vezetek, szerető emberek vesznek körül, van legalább két ember, aki mindig elolvassa amit ideírok, meg van egy gyönyörű és kedves feleségem, akit borzasztóan szeretek, ráadásul rövidesen megszületik első gyermekünk. De e mögött csak én érzem az élet kínját, mire eljutottam, eljutottunk idáig. Azért jutottunk, mert a feleségem támogatása nélkül, nem jutottam volna el idáig. Az én Tímeám egy nevéhez is hű ajándék. Azt gondoltam ezt most el kell  mondanom. Jóéjt

Folytatva ma reggel a dolgot (nem akartam külön post-ot), ott tartottam, hogy pozícionálom magam a világban - azaz szeretném pozícionálni magam. Tudni szeretném, hogy hova is helyezem saját magam, illetve az emberek hova helyeznek engem. Teo mondata nélkül ez nem is menne: szeretném, ha többen érdeklődnének irántam, ha érdekelnék embereket. És még így is sajtolnom kell a véleményüket - de nálam ez pozícióból jön. De akkor is. Mikor jön el az emberekben a kérdés ideje: mennyit érek én a világnak?

A kérdés az az, hogyha tudom ezt az adatot akkor nyugodtabb lennék-e? Nem hiszem. Én mindig valami többre vágytam. Azt szeretném, ha tevékenységem nyomot hagy a világba, és akik közelebbről ismernek, tudják, hogy kurva nagy hátránnyal indulok. A maximumnál kevesebbel nem érem be, és ahol ott vagyok, ott ténylegesen JELEN vagyok. Ezt hívja Teo Jelenlétnek, amelyik szó számomra is tökéletes. Ennyi elég vajon? Majd Ti megmondjátok :-).

Megint egy kis eszelős cím. Persze itt valahol azért már van némi mondanivaló, ellentétben az előző hasonló frappánscímes poszttal, ahol menet közben született minden. Ez egyébként a mai harmadik blogba, a harmadik bejegyzés. De ez sikerült szerintem a legmélyebbre. Mondjuk fáradt is vagyok egy kicsit, kemény nap volt. Este azonban leültem a munkám után, és azon gondolkoztam, hogy akármilyen fárasztó és szemét nap volt, akkor is jól éreztem magam, mert én az álmomat valósítom meg.

Ti mindenki mások, ti éreztek így? Ha igen, akkor nem értem, hol sikerültem félre ilyen hatalmas álmokkal. Akkor itt valami nem stimmel, miért van az, hogy vannak akik kisebbet tudnak álmodni? Vagy az én céljaim - álmaim volnának irreálisak? Ezt sem gondolom, mert rajtam kívül azért látok embereket sajátjaikon dolgozni, és megélni azt. Akkor csak egy verzió maradt: nem teszünk semmit az álmainkért. Ez szörnyű. Az előző előtti cikkemben arról írtam, hogy mikor vesztettük el a kapcsolatot embertársainkkal, most pedig arról, hogy mikor veszítettük el a kapcsolatot önmagunkkal. Ki az, aki irányítja lépéseinket nap mint nap? Valami letöltött bértudat, amit a lelkünk éppen pihenésre használ? Vagy valami extrém - eddig nem is azonosított - pszichológiai betegség, mely ráadásul fertőző? Vagy tényleg ennyire szürkék lennénk? Miért nem tudunk álmodni egyet, és tenni valamit az eléréséért. Apróságok is jók, bármi dolog, ami nem feltétlenül csak a birtoklási vágyunkat elégíti ki. Vagy elfelejtettünk álmodni is már? Ha elfelejtettünk álmodni, akkor nagy a baj. Mert ez gyakran felismerhetetlen, és néha visszafordíthatatlan. Ügyeljünk rá, hogy sose jussunk el idáig.

Ugye milyen érdekes cím? Csak a cím motoszkált a fejemben, és érzem, hogy erről írnom kell valamit. Valami van itt beeeeen... Itt van a fejembeeeeen...

Szóval azt érzem, hogy az empátia kihalóban van. Az emberek csak úgy léteznek önnön kis világukban, ahova nem engednek be senkit, és ennél fogva el sem tudják képzelni magukat a másik helyzetében. Gondolkodás nélkül szórjuk kincseinket - az információt magunkról, különböző technológiák segítségével - de ha személyessé válik a dolog, akkor kizárjuk már ezt a fajta bensőséget. Talán mert félünk. De nem tudom mitől.

Magamon azt vettem észre, hogy előző blogomat azért hagytam abba, mert ismerőseim is olvasták, és túl sok személyes információt árultam volna el magamról. Vadidegennek szó nélkül őszintén - ismerősöknek már nem. Miért van ez? Szégyenlünk valamit mások előtt? Mindenki automatikusan kamugéppé válik, amikor személyesen beszélgetünk - miért van ez? Nem tudom.

Miért van az, hogy egyes emberek gondolkodás, és a következmények végiggondolása nélkül cselekszenek? Beteljesítik apró céljaikat, és nem gondolják végig, tettük hogyan hat másokra. Eszükbe sem jut sajnos, bár sokkal szörnyűbb lenne, ha ennek tudatában cselekedett volna. És utána ha elmondod neki, hogy hogy kicseszett veled, akkor meg van sértődve ezen, és mindenféle szarházi kifogásokkal találod magadat szemben. A legvégsőbb fegyver azonban a "nem így akartam, nem gondoltam végig". Remek. Most sokkal jobb. Gondold végig baszki amit csinálsz, és cselekedj felelősségteljesen.

Szerintem ezek a kapcsolatok elvesztek, vagy inkább szépen lassan elfogynak. Eljön majd az a szép Asimovi világ, ahol már nem is akarunk érintkezni más emberekkel, és a Tranzakció Analitika nagykönyvét újra kell írni. De valóban ezt akarjuk mi? Ha igen, akkor ne csináljunk semmit, szépen fejlődünk.

De hanem, akkor ébresztő: más emberek is vannak a világon.

Szóval elolvasva gyűlölködő cikkeimet, azon gondolkoztam, hogy ha egy külső - engem nem ismerő - ember olvassa, akkor felteszi a jogos kérdést: Ennek a faszinak meg mi a baja?! Na igen... Az epöl nem dedikált ellenség, ez jött és kész: Ezt osztották - szokták mondani. De mivel analitikus alkat vagyok, ezért gyakran elemzem magam is. Semmi tudományos humbug; józan paraszti énem analizálja az összetettebbik fajtát. (Feltették már azt a kérdést, hogy az analizál szóban miért szerepel a segg??? Naja, homofób is vagyok.)

Az első dolog amikor kívülről megvizsgálom magam, bennem is felmerül: Ennek a faszinak meg mi a baja?! Talán irigykedik valamira? Talán az ócsárolt fennenkölt szabadságra? Hogy azt gondolja valahol legbelül, hogy ezeket az almás cuccokat viselve, talán Ő is elérheti ezt?

Ez lenne a célja, hogy csak úgy kódorogva - sodródva céltalanul a világban, ha arra támad kedve leírja mi van a fejében? És büszke rá, hogy mások meghallgatják - elolvassák véleményét, gondolatait? Nos, igen. Talán. Alma nélkül, mert ehhez nem kell ez. De ismerve az írót jól tudom, hogy ehhez akár hiszitek, akár nem: kurvasok pénz kell. És ha más nem, de az író igenis megdolgozik azért, hogy egyszer, X időn belül, elérheti ezt. Alma nélkül, mert az alma szerintem hívalkodik azzal, hogy mindenki tudja, hogy kurva drága. És azok, akik veszik, nem értékelik a pénzt, mert nem ők keresték meg. Aki saját maga keresi meg a pénzt rá, az tudja, hogy iszonyúan értéktelen és felesleges pénzkidobás.

Ha én analizálnám az írót, ezt gondolnám.

Lord Soth kedvéért nagy tisztelettel: Mit is hívok Epöl kultúrának? Alapvetően nem az Apple gyártóval van bajom, mert egész egyszerűen rájöttek, hogy az embereknek tele van a sok fekete meg szürke számítástechnikai szarral a töke, és valami színesebbre vágytak. Nem, ez nem baj, rengeteg innovációt hozott a piacra, azt gondolom lökött is rajta egy rendeset.

De, észrevettétek, hogy minden amerikai filmben, minden utolsó suttyó parasztnak Apple gyártmányú notebookja / mac-ja / monitora van? Meg minden kis lökött taplónak iPod és társai? Minden tiszteletem a 24. című sorozatnak, amelyben Cisco telefonok, meg Dell gépek vannak - ez a realitás, nem pedig a világító alma. Mert világít az a szar mindehol, ami olyan rohadt idegesítő. Egy alma, amibe beleharaptak... Baszki ezzel a megjelenéssel hogy lettek sikeresek? Ja tudom: Steve Jobs. Ennyi elég is. Tudom, ezzel a megfigyelésemmel olyan vagyok, mint Kőhalmi Zoltán apukája, aki fia diplomaátadóján (10 év egyetem után) megjegyezte a teraszon: Nézd fiam, egy tolatóuszály. Igen, műszaki érdeklődésű szakbarbár vagyok.

Szóval az alma ott világít mindenhol, és hírdeti azt a képzlet, valóságot teljesen nélkülöző fennenkölt szabadságot, amiért azt hiszi minden egyes szerencsétlen, hogy az alma logós szarjai miatt Ő egy rendszeren kívüli! NEM! Ugyanazt az IP-t olvasod, ugyanazt a böngésző protokollt hesszeled, ugyanazon a rendszeren lógsz, ugyanannak a rabja vagy: de a te notid teteje piros. ENNYI! Nem leszel se több, se kevesebb és még más sem, azért mert ezeket a cuccokat használod. Vagy ez valami neopunk lázadás a rendszerek ellen? Baszki rossz pirulát választottál!

Szóval ez az, ami nyomasztóan zavar ebben a kultúrában, mert nem értem. Nem látom, érzem a lényeget, és ismersz kedves Soth, engem mindig a miértek vonzottak. Ennyi.

Megnéztem a Legenda vagyok című... izét. Bár ne tettem volna. Egy tömény, értelmetlen, logikátlan, sci-fitlen bullshit volt, amiben a tetves rendező arra reiszolt, hogy 30 másodpercenként egy hangos zajjal beszarasson. Baromság. Tök jól indult a film, kihalt a világ, hogyan élünk egyedül nyújorkban... Persze a lehetőségek végtelenek.

és most töröltem ki 90 sort, mert túl hosszú lett, és ennyit nem érdemel. A film tele van alapvető baromságokkal (pl: a monsztrék felmásznak egy 6 emeltes ház tetjére simán, ellenben az emberiség utolsó mentsvára, meg egy suttyó 5 méteres fallal van körbe véve), de a csúcs szerintem a Bob Marley eszme behozása volt.

A film erről szól: Megvan a rák ellenszere - elbasszák mert kórós / káros - mindenki megdöglik - kivéve az egyik doki - meg a kutyája - éldegél a vadonban (NY) - egyedül van - sok a monsztre - keresi a betegség ellenszerét - de rácseszik, mert a zombik gondolkoznak - megdöglik a kutya - bekattan - kifingat egy csomó zombit - de őt is kifingatjákmajdnem - előkerül egy csaj - megmenti - shrek - Bob Marley - rábasznak megint - felrobban a ház - meghal a doki - megmenekülnek az ellenszerrel.

"szóval szar a egész"