Ugye milyen érdekes cím? Csak a cím motoszkált a fejemben, és érzem, hogy erről írnom kell valamit. Valami van itt beeeeen... Itt van a fejembeeeeen...

Szóval azt érzem, hogy az empátia kihalóban van. Az emberek csak úgy léteznek önnön kis világukban, ahova nem engednek be senkit, és ennél fogva el sem tudják képzelni magukat a másik helyzetében. Gondolkodás nélkül szórjuk kincseinket - az információt magunkról, különböző technológiák segítségével - de ha személyessé válik a dolog, akkor kizárjuk már ezt a fajta bensőséget. Talán mert félünk. De nem tudom mitől.

Magamon azt vettem észre, hogy előző blogomat azért hagytam abba, mert ismerőseim is olvasták, és túl sok személyes információt árultam volna el magamról. Vadidegennek szó nélkül őszintén - ismerősöknek már nem. Miért van ez? Szégyenlünk valamit mások előtt? Mindenki automatikusan kamugéppé válik, amikor személyesen beszélgetünk - miért van ez? Nem tudom.

Miért van az, hogy egyes emberek gondolkodás, és a következmények végiggondolása nélkül cselekszenek? Beteljesítik apró céljaikat, és nem gondolják végig, tettük hogyan hat másokra. Eszükbe sem jut sajnos, bár sokkal szörnyűbb lenne, ha ennek tudatában cselekedett volna. És utána ha elmondod neki, hogy hogy kicseszett veled, akkor meg van sértődve ezen, és mindenféle szarházi kifogásokkal találod magadat szemben. A legvégsőbb fegyver azonban a "nem így akartam, nem gondoltam végig". Remek. Most sokkal jobb. Gondold végig baszki amit csinálsz, és cselekedj felelősségteljesen.

Szerintem ezek a kapcsolatok elvesztek, vagy inkább szépen lassan elfogynak. Eljön majd az a szép Asimovi világ, ahol már nem is akarunk érintkezni más emberekkel, és a Tranzakció Analitika nagykönyvét újra kell írni. De valóban ezt akarjuk mi? Ha igen, akkor ne csináljunk semmit, szépen fejlődünk.

De hanem, akkor ébresztő: más emberek is vannak a világon.